|
Egy muzslai és két kisújfalusi bor került elém a magyarországi Borigo magazin októberi "nagy fehérborokról" szóló tesztjén a harminc, nagyrészt Chardonnay-kból és házasításokból álló sorozat részeként. Nagyszerűen megállták a helyüket, sőt, véleményem szerint a kóstolt borok felső harmadába tartoztak. A lap egyébként napokon belül megjelenik, és további 6-7 felvidéki bort is bemutat.

Mátyás Pince Kisújfalu – Pinot blanc 2009 száraz fehér bor Szinte már likőrös, vajas illat, a háttérben citrusokkal, banánnal. Először nehéz mit kezdeni vele, de szellőztetéssel finomodik, összesimul. Ízben sokkal simább, kerekebb, édeskés érzettel, krémes szerkezettel. Emellett a savak is markánsak, ami a már említett krémességet ellenpontozza, ráadásul egy grépfrútos, kesernyés utóíz is árnyalja a képet. Érdekes, bár kissé ízlésfüggő bor. A pincészetnél 7 euro/palack áron kapható.

Bott Frigyes, Muzsla – Pinot blanc 2010 száraz fehér bor Élénk, üde bor. Mindez annak ellenére, hogy jellemzően hordós, almasavbontott tételről van szó. A körtés, citrusos alaphangulat tölgyfás és tejszínes aromákkal egészül ki. Ízben erőteljesebb a hordó, ami elsősorban vaníliás-nyers tölgyes zamatok formájában jelentkezik, de mellette élénk, vibráló savak, citromra, grépfrútra emlékeztető ízek is felfedezhetők. A pincészetnél 8 euro/palack áron kapható.

Mátyás Pince, Kisújfalu – Orsus 2009 száraz fehér bor Az első benyomás felemás, hiszen a szép gyümölcsösség mellett egy erős, kicsit animális tejsav, vajasság jelenik meg illatában. Szellőztetve aztán finomodik, “összerázódnak” az aromák, előtérbe kerül a vajasság és a tölgyfahordó. Utóbbi ízben is meghatározó, de a bor bírja vele a versenyt. Élénk savak, cseppnyi kesernye és csersav, vaníliás utóíz jellemzi. A pincészetnél 7 euro/palack áron kapható. |
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.