Két hegység között
Zsigmond Pincészet, Ipolynyék

A Zsigmond család története jellemzően 20. századi história. Az anyai nagymama Alsósztregován, a Madách kúriában szolgálóskodott, az apai ág pedig vérbeli nagygazdkat jelentett. Az élet néha furcsán összekuszálja a szálakat, így történhetett meg, hogy a százhektáros szántóval rendelkező Zsigmondékat a 15-20 ár szőlőn (0,15-0,2 hektár) gazdálkodó apósék segítették ki a második világháború után.

Talán ez csak egy jól hangzó anekdota, mindenesetre igencsak becsülete volt és van a mai napig a családban a szőlőnek, bornak. Zsigmond László édesapját a második világháború után deportálták Csehországba, kulákká nyilvánították, vagyonukat, földjeiket elkobozták. Ám nem adták fel, a család egyik alapelve volt, hogy szőlőnek-bornak mindig, minden körülmények között lennie kell. A hatvanas években a teljesen direkttermőkre átállt szőlőhegyre a nagyapa hozott be először nemes szőlőt, méghozzá Olasz rizlinget. Nem véletlen a boroknak ez a megkülönböztetett szerepe a vidéken, hiszen Ipolynyék a legészakibb bortermő helyek közé tartozik a Kárpát-medencében. Ráadásul az Ipoly völgyében itt csak egy keskeny sávon lehetséges a szőlőtermesztés, hiszen a túloldalon már a Börzsöny magaslik. A Korponai hegység nyúlványainak déli dűlőin zöldellő ültetvények termésére sosem volt nehéz vevőt találni, nemcsak az elmondottak, hanem a különleges adottságok miatt is. A Közép-szlovákiai Borvidéken belül Ipolynyék külön körzetként szerepel, néhány környező faluval együtt. Ennek oka a különleges mikroklíma és az egyedi, karakteres savszerkezetű borokat adó, kötött, agyagos barnatalaj.

Zsigmond László: A család mindig vonzódott a borászkodáshoz, de nagyban sosem művelte. Nagyanyámtól mindig azt hallottam, hogy ha szőlőnk-borunk van, akkor lesz miből gyarapodni, jó élet vár ránk. Nagyapámék kiskoromtól magukkal vittek a szőlőbe, ahol mindig akadt valami munka, és a nap végeztével nagy kártyacsatákra került sor. Még ma is tisztán emlékszem minderre, olyan meghatározó élményt jelent számomra. A szocializmus alatt aztán megszabták, hogy egy személynek mekkora szőlőterülete lehet. Apám mindig a rendszer ellenségének tartotta magát, már dacból is kikerülte a szabályokat. Ismerősök, barátok nevére írta a szőlőket, és az engedélyezett 5 ár helyett 40-50-et műveltünk (fél hektár). A rokonság egy része, mivel értettek a mezőgazdasághoz "érdekes, itt már elfelejtődött a kulák múlt", a szövetkezetbe került, így apám is egész életében a szőlészetben dolgozott. Mégis, mikor nyugdíjba vonult, 1988-89 körül, első dolga volt, hogy másfél hektár szőlőt szerezzen. "Most már pihenni szeretnék." - magyarázta. Persze lett is belőle kisebb családi perpatvar, de makacs módon kitartott elgondolása mellett, és máig műveli azt a szőlőt. A rendszerváltás után mi is vállalkozásba kezdtünk, kihasználtuk a kárpótlást, pályázati lehetőségeket. Érdekes, hogy mikor apám nyugdíjba ment, és elindította "magánakcióját", a borászkodással felhagyott. Ez a feladat így teljes egészében nekem és családomnak jutott. Én mezőgazdasági gépész vagyok, fiatalabbik fiam, Gábor, pedig szőlész-borász mérnök, ketten irányítjuk a gazdaságot. Idősebb fiam inkább a másik vállalkozással, a teacsomagoló-üzemmel foglalkozik, míg leányom, aki kertépítő mérnök, még csak be-besegít a munkába.

Zsigmond Gábor: Nagyon sok fajtát, mintegy tizenötöt telepítettünk, harminc hektáron az elmúlt évtizedben. Erre azért volt szükség, mert a hosszú, de sajnos többször megszakadó, kipusztuló, majd újra-újrainduló ipolynyéki szőlőtermesztés nem szolgál elegendő tapasztalattal arra nézve, hogy mire érdemes koncentrálni. A cél, hogy megismerjük a fajták viselkedését területünkön. Viszonylag régóta jelenlévő fajták és új jövevények is találhatók ezért az ültetvényeinken. Utóbbiak közé tartoznak a Sauvignon blanc, Zenit, Alibernet, Cabernet sauvignon. Úgy vesszük észre egyébként, hogy az úgynevezett "burgundi" fajták, tehát a Fehérburgundi (Pinot blanc), Szürkebarát, Chardonnay és a Kékburgundi (Pinot noir) kifejezetten jól érzik magukat Nyéken, illetve kitűnő borokat ad a két rizling, a Rajnai és az Olasz is. A választékot még illatos fajták, a kihagyhatatlan Zöld veltelini, valamint a hagyományos kékszőlők, azaz a Kékfrankos és a Szent Lőrinc bővítik. Próbálkozunk késői szüretelésű, édes borokkal is, egyre nagyobb sikerrel. Korábban a jégborral is kacérkodtunk, de ez még itt északon is igen nehézkes, ritka az az év, amikor az ehhez elengedhetetlen mínusz hét-nyolc fok eljöttéig meg lehet őrizni a szőlőt.

Ipolynyéken a borok 70 százaléka jellemzően fehér, gyümölcsös zamatokkal, markáns, de igen finom savakkal. A vörösboroknál erős az évjárathatás, különleges években felveszik a versenyt déli társaikkal, de általában inkább csak közepes minőséget adnak. A szőlőhegy ötszáz pincéje közül a Zsigmond pince található a legmagasabb ponton. Nem látszik rajta, de viszonylag új építésű. Folyamatosan bővítgetik, hiszen a nagy terület, a termőre forduló ültetvények miatt egyre nagyobb kapacitásra van szükség. A végcél 100 ezer palack évente, melynek nagy része üde, gyümölcsös fehérbor, jórészt reduktív technológiával, és mellette a különlegesebb tételek hordós érlelést is kapnak. A 2007-es borok közül a két rizling (Olasz és Rajnai), a késői szüretelésű Pálava (mely csak a pincénél kapható) és a Szürkebarát érdemel megkülönböztetett figyelmet. Magyarországi forgalmazójuk a Vinum Primatis.

Zsigmond Pincészet
Cím: Hontianska 100/48, Ipolynyék (991 28 Vinica)
Telefon: 0421 907 133-759
Fax: 0421 47 489-1544
e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Honlap: http://www.zsigmond.sk/

Forrás: Borigo Magazin, Geönczeöl Attila.