|
Elgondolkozva a 2011 szőlészeti, borászati évre az első szó, ami eszembe jut a csoda a második a játékos próbálkozás.
Természetesen mindenki emlékszik még a 2010-es évjáratra, amikor megannyi nyilatkozatban írásban halhattuk, olvashattuk, hogy az évjáratra jellemző hideg időjárás a számolatlanul zuhogó csapadéknak betudhatóan sajna nem termettek és nem születtek nagy borok.
Az esetek nagy részében poharainkba kellemesen üde talán olykor olykor savhangsúlyosabb nedűk kerültek, amik maradéktalanul teljesítették a kellemes ” jó ivású” borokkal támasztott elvárásainkat, viszont nem születtek olyan szőlők, amik alkotásra teremtettek volna, amelyeken keresztül a borász bemutathatja a helyi terroir adottságait a fajták változatosságát és belegondolva érzéseinket, azokat a borainkon keresztül tolmácsolhatnánk a fogyasztók felé.
És hogy miért kezdem a 2011 év visszatekintését a 2010 ével?
Júliusban, Augusztus közepén mikor köszönhetően a folyamatosan zuhogó esőnek szőlőfürtjeink naphosszat vízben tocsogtak bevallom olykor olykor eszembe jutott, hogy az égiek levették tekintetüket a felvidéki borászokról és megismétlődik az említett 2010 évjárat.
És ekkor lett a csoda!
Amikor már senki sem tartotta humorosnak azt a szállóigét miszerint a borászok szőlőoltványok helyett víztűrő rizs fajtákat kezdtek beszerezni, az égbolt kiderült, sütni kezdett a nap és csak sütött és sütött. Borászok arcán kialakuló ráncok lassan kisimultak és reményekkel telve vártuk a szüret kezdetét, ami az idei évben Szent Mihály havának első napjára esett.
A gyümölcsök tökéletes egészségi állapota a mustok kiegyensúlyozott íz világa már az első fajták beszüretelésénél láttatta, hogy az idei évben óriási lehetőségek rejlenek.
Felbátorodva az évjárat adottságain úgy döntöttünk az idei év a maga adottságaival kivételes lehetőség arra, hogy kipróbáljunk megannyi új dolgot, hogy tanuljunk, tapasztaljunk.
Így lett az évjárat a játékos kihívások éve is. Játékos, hisz megannyi számunkra, még ha nem is ismeretlen, de tapasztalat nélküli eljárást próbáltunk ki. Legyen az a bogyózás nélküli préselés, egyes fehér fajták több napos héjon áztatása, hordóban erjesztett rosé, héjon, kádon kierjesztett olaszrizling vagy akár a November közepén 32 mustfokkal szüretelt töppedt Pinot noir .
És hogy ebben mi a kihívás?
A kihívást az évjárat rejtette magába, úgy ahogy azt minden évjárat teszi hisz minden év más és más.
Máshogy kéri a szőlő a szőlészt, hogy gondozza, máshogy kívánja a bor a borásztól, hogy közeledjen felé, ami talán a legszebb dolog is egyben hisz ahhoz, hogy nagy borok születhessenek nem elég a kiemelkedő évjárat a magas mustfok. Kell hozzá még valami plusz, amit hangsúlyban a természettel a saját helyi adottságainkkal a választott utunkkal és céljainkkal mi a nedűk készítői tudunk belevarázsolni a palackokban.
Hogy ez 2011-ben mennyire sikerül a pincészetünkben? Pár hónap múlva eldönthetik majd a fogyasztók felbontva egy egy palack Kasnyik bort.
/ A sorok szentimentális hangvételéért minden felelősség egy palack Kürt-i Olaszrizlinget terhel. :) /

Kasnyik családi pincészet
941 37 Kütr - Strekov 1117
Kasnyik Tamás és Gábor |
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.